A fenntarthatóság nemcsak fő témája lesz az EASM idei, budapesti seregszemléjének, hanem számos programban is testet ölt.
Fenntarthatóság a sportmenedzsmentben címmel rendez konferenciát szeptember 2.és 5. között Budapesten, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen az Európai Sportmenedzsment Szövetség (EASM)
Ennek kapcsán az esemény szervezői számos zöld programmal készülnek, hogy hangsúlyozzák a fenntarthatóság szerepének fontosságát az élet más területein is.
A Train Challenge-dzsel a szervezők arra szeretnék rábírni az eseményre érkezőket, hogy amennyiben lehet, repülő helyett inkább vonattal érkezzenek a magyar fővárosba, ezzel is csökkentve CO₂-lábnyomukat. Mint ismert, a vonat jelentősen kevesebb szén-dioxidot bocsát ki utasonként, mint a repülőgép, mivel energiahatékonyabb közlekedési forma. Emellett sok vasútvonal villamosított, így akár megújuló energiával is működhet, tovább csökkentve a környezeti terhelést.
Faültetés lesz a házigazda Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Velencei Vízisport és Rekreációs Központjában a hallgatói szeminárium alatt. Ez a program az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a fenntarthatóság előmozdításának közvetlen módon, hiszen a fák elnyelik a szén-dioxidot (CO₂), így csökkentik a légkör üvegházhatású gáztartalmát, tisztítják a levegőt, és oxigént termelnek, javítják a talaj minőségét, megkötik a vizet, és élőhelyet biztosítanak számos növény- és állatfajnak.
A konferencián vízpontokat, sétatávolságokat mérő térképet, illetve applikációt hoznak létre, tovább digitális programokat is szerveznek.Szintén hangsúlyos szerep jut a fenntartható catering és ételpazarlás-csökkentés témáknak. Az ezzel kapcsolatos figyelemfelhívó kampány megvalósításában a cateringet biztosító cég kiválasztásánál szempont volt, továbbá a kerületi önkormányzat is aktívan részt vesz.
Középpontba kerül még a karbonlábnyom-célkitűzés (462,5 tonna alá), illetve az egyetem kampusza és a hotelek közötti sétatávolság vizualizálása is, ami Budapest „járható város” imázsát erősíti.