A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) a sport és testnevelés területén végzett kutatásai, oktatása és fejlesztései révén kiemelkedő szerepet játszik hazánkban és nemzetközi szinten is. Az egyetem rendszeresen szervez hazai és nemzetközi szakmai konferenciákat, amelyek célja, hogy a sporttudományok, a testnevelés, valamint az egészséges életmód népszerűsítése érdekében összehozza a tudósokat, oktatókat és szakembereket.
Az intézmény egyik, ha nem a legfontosabb tudományos rendezvénye a Sport és Innováció Konferencia, amely eddig hét alkalommal rendeztek meg az egyetemen. A rendezvény célja, hogy ösztönözze újabb kreatív ötletek megvalósulását és innovációvá válását, valamint, hogy a sportszakmai és a nagyközönség elé tárja a legújabb sportinnovációkat. A konferenciát, amelyet a Nemzeti Kézilabda Akadémiával közösen rendez meg az egyetem – 2023-ban és 2024-ben több mint ezren látogatták meg.

Tavaly 54.alkalommal került sor az egyetemen a Mozgásbiológiai Konferenciára, amely számos fontos hazai szervezet közös eseménye. A színvonalas tudományos seregszemle olyan fontos témákat tárgyal, mint amilyen a mozgás, az egészségmegőrzés fő tényezői, a primer és a szekunder prevenció és a testmozgás szerepe a civilizációs betegségek megelőzésében.
A Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT), annak Sportmenedzsment Szakbizottsága és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) a hagyományoknak megfelelően immáron 15 éve rendezi meg a Nyerges Mihály-emlékkonferenciát, amelynek során az év főbb magyar sporteredményeit elemzik a szakemberek.
A Sárközy Tamás Sportjogi Konferencia, amely egyben tisztelgés is a TF tanszékalapító rektori tanácsadója, a Magyar Jogász Egylet egykori elnöke, Sárközy Tamás előtt, a sortjog legégetőbb és legfontosabb kérdéseit tárgyalja a szakavatottak részvételével.
Jóllehet még csak kétszer került sor az egyetemen a nemzetközi biomechanika-szimpóziumra, máris jelentős nemzetközi érdeklődés övezi az eseményt. A tavalyi 300 fős rendezvény középpontjában a mesterséges intelligencia sport- és egészségtudományban betöltött szerepe állt.

2023-ban a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adott otthont az I. Aktív életmód konferenciának, amelynek középpontjában az aktív életmód, továbbá a készülő a Monspart Saroltáról elnevezett Aktív Életmód stratégia bemutatása állt.
Ugyancsak fontos, elsősorban a hallgatóknak szervezett tudományos esemény a Sporttudományi PhD Szimpózium, a Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferencia és a csaknem negyven éves múltra visszatekintő Országos Tudományos Diákköri Konferencia, amelynek Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióját eddig hat alkalommal tartottak az egyetemen.
A TF-en számos neves nemzetközi szervezet tartott már konferenciát, amelyek közül kiemelkedik az Európai Sportszociológiai Társaság (EASS) 2023-as éves konferenciája, amikor több mint 50 európai egyetem 120 kutatója és PhD-hallgatója élvezhette egyetemünk vendégszeretetét. Szintén 2023-ban a budapesti atlétikai világbajnoksággal párhuzamosan az Atlétikai Világszövetség szervezett nemzetközi tudományos és orvosi konferenciát a TF-en.
Ezenkívül a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Birkózó Szövetség is rendezett már szakmai konferenciát a TF-en.