Az Európai Sportmenedzsment Szövetség (EASM) budapesti, szeptember 2. és 5. között sorra kerülő konferenciájának egyik kiemelt témája a fenntarthatóság és sportmenedzsment. E témában készítettünk interjút dr. Szathmári Attila egyetemi adjunktussal, aki a Budapesti Corvinus Egyetem Operáció és Döntés Intézet Döntéselmélet Tanszékének munkatársa.
– Hogy látja, jelenleg melyek a fenntarthatóság a sportmenedzsment téma legégetőbb kérdései, megoldatlan problémái nemzetközi szinten?
– A legégetőbbnek a sport fenntarthatóságban betöltött szerepének újragondolását tartom. Az intézkedések többsége még mindig reaktív és arra keresi a választ, hogy mit kell tennünk, hogy a sport ugyanolyannak megmaradjon a környezeti változások, a klímaváltozás ellenére is, mint eddig. Miközben úgy vélem, a sport világának proaktívan kellene viszonyulnia a változásokhoz, és abban kellene gondolkodnia, hogy mit kell tennünk, mit másként, hogy csökkentsük a sporttevékenységek okozta klímaváltozás hatásait. Ezek mentén a fenntarthatósággal kapcsolatos intézkedések jelentős része látszatintézkedés, miközben például a klímaváltozás mentén egyre sürgetőbben és mélyrehatóbban kellene gondolkodnunk.
– Visszatekintve a Magyarország által az elmúlt évek során rendezett nemzetközi sportversenyekre, hogy látja, mennyire sikerült érvényesíteni a fenntarthatóság koncepcióját?
– Örömteli számomra, hogy a fenntarthatóság mint fontos elem megjelent a szervezésben, stratégiában és kommunikációban is. Az olyan kezdeményezések, mint a kézilabda Európa-bajnokság kapcsán létrehozott ’Do more’ program, amely innovatív projektjavaslatokra, a fenntarthatósággal kapcsolatos közös együtt gondolkodásra ösztönöz, és meg is valósít, vagy a tömegközlekedés használatát előtérbe helyező, illetve a szociálisan rászorulók részvételét is lehetővé tevő programok mind nagyon fontosak. Mindezek arra utalnak, hogy valami elkezdődött.
– Lát-e veszélyt, hogy a fenntarthatóság mint rendezvényszervezési szempont a sport, akár a sportteljesítmény rovására mehet?
– Én ezt másként, sokkal inkább lehetőségként, semmint veszélyként értelmezem. Szerintem akkor járunk jó úton, ha megértjük, hogy a természeti erőforrások értékesek, de egyben korlátozottak is. Nem használhatja mindenki kénye-kedve szerint. Ha abból indulunk ki, hogy a sport – különösen az élsport – a szórakoztatóipar része, akkor mindenkinek, aki ebben tevékenykedik az az érdeke, hogy a sport vonzó, társadalmilag elfogadott értékek mentén szerveződött tevékenység legyen a jövőben, mert akkor lesz befogadható, főleg egy ilyen kérdésekre fogékony és jóval érzékenyebb generáció számára is. Kérdem én, teljesen elfogadhatunk-e egy tevékenyéget, amely hosszú távon nem veszi figyelembe a természeti értékek fennmaradásának fontosságát vagy az alapvető társadalmi értékeket? Aligha.
– E probléma feloldásában, illetve a fenntarthatóság népszerűsítésében fontos szerep juthat a sport különböző szereplőinek: a mindenkori kormányzatoknak, sportszervezeteknek, civil szervezeteknek?
– Mindegyiknek nagyon fontos a szerepe az ösztönzők, a stratégia kialakítása, a jó gyakorlatok megismertetése, megmutatása, az innovatív ötletek serkentése, a megfelelő szabályozások kialakítása kapcsán. Mert bármennyire a sportolókon keresztül látjuk és érzékeljük a sportot és rajtuk keresztül afféle közvetítőként a sportban megjelenő fenntarthatósághoz kapcsolható értékeket, a tapasztalat az, hogy a sportolók többnyire kiszolgáltatott helyzetben vannak, érdekérvényesítő képességük korlátos. Ezért fontos, hogy a nagyobb befolyással bíró szereplők tereljék a rendszert a fenntarthatóság irányába.
– Melyik szektorban kivitelezhető könnyebben a fenntarthatóság: a verseny- vagy a szabadidősportban?
– Hagyományosan inkább a szabadidősportban jelennek meg a fenntarthatósághoz kapcsolható értékek. Ilyen például a mozgáshoz kapcsolódó egészségmegőrzésen keresztül a jóllét, amely a teljesítmény- és eredménykényszer miatt a versenysportban nehezen tetten érthető. Sőt! Általános vélekedés, hogy az élsport minden, csak nem egészséges. Már a győzelem és vereség mentén felépülő versengő logikája is „szembe megy” a fenntarthatóságban oly’ fontos együttműködés elvével. Környezeti oldalról nézve viszont itt is és ott is érzékelhető a túlfogyasztás, a folytonos növekedésre törekvés, és az ezen keresztül folyamatosan emelkedő környezeti lábnyom. Elég csak a sporthoz köthető ruhaiparra, vagy a közlekedésre gondolnunk. Itt bőven akad még tennivaló.
